Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Hoffmann jogot sértett

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22795 | Feltöltés időpontja: 2012. február 2. 12:29 | MTI
Az ombudsman úgy látja, sérülnek a fiatalok jogai, mert mindössze két hetük van arra, hogy életre szóló döntést hozzanak.

Az alapjogi biztos szerint a felsőoktatási felvételi rendszer átalakítása kapcsán nem vették figyelembe a továbbtanulni szándékozók „reális szükségletét”. A folyamatosan változó jogi feltételek következtében jelentősen módosultak a korábban meghirdetett képzési formák és azok feltételrendszere.

Megállapítja: a „mára előállott körülmények" nem adnak kellő időt, illetve ellehetetlenítik, vagy nagymértékben megnehezítik a továbbtanulni kívánó fiatalok és családjuk felelős döntéshozatalát. Szabó Máté közleménye emlékeztetett rá, hogy az egyetemeknek és főiskoláknak a decemberben elfogadott felsőoktatási törvény hatására át kellett alakítaniuk képzési rendszerüket.

Emellett a szaktárca vezetője január elején fogadta el a szeptembertől érvényes keretszámokat,  és január 20-án alkotta meg az állami ösztöndíjas, továbbá az állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésől, illetve a hallgatói hitelrendszerről szóló jogszabályokat.

Az Oktatási Hivatal a honlapján már korábban értesítette a jelentkezni szándékozókat, hogy a képzési költségek viselésének szabályait 2012. január 31-én elektronikus formában hozzák nyilvánosságra – azaz ekkor derült ki, melyik intézményben és melyik szakon mennyibe kerül majd a képzés.

Az elektronikus felvételi tájékoztatóban a korábban meghirdetett képzések egy részét a változások miatt törölték, a jelentkezőknek pedig mindössze két hetük maradt, hogy a friss információk alapján újragondolják a lehetőségeiket - közölte Szabó Máté.

Hozzászólások

1.Raulválasz2012.02.21 13:40:11
: 2011. dmceeber 21. szerda Akkor most ez hogy is van? Michael Beattie Benne szeretett volna lenni de megsem vettek bele? Es ha igen, miert? nagyon sokan szerettek.

Új hozzászólás

Név: Raul">E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.179617