A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Ma pénzhiány miatt a drága és nem sürgős beavatkozások esetében a kórházak nem tudnak azonnali vagy legalább rövid időn belüli ellátást biztosítani minden betegnek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál összesített 2011-es intézményi várólisták alapján például a térd-, illetve csípőprotézisre szorulóknak egyes városokban 2019-re tudtak tavaly műtéti időpontot adni, bizonyos gerincoperációknál 4 évnél hosszabb a várakozási idő, a diagnosztikai eljárások közül pedig a CT- és MR-vizsgálatokra egy hónapnál jóval többet kell várni - írja a Világgazdaság.
Ugyanakkor az intézmények többsége az OEP által engedélyezettnél lényegesen több beavatkozást is meg tudna csinálni. A Magyar Kórházszövetség reális lehetőségnek tartja, hogy ha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is. Sokan ugyanis már ma sem várnak évekig egy-egy műtétre, vizsgálatra, hanem azt "megvásárolják" a magánszolgáltatóknál. Rácz Jenő, a szövetség elnöke szerint ha ez a pénz a közintézményekhez folyna be, a dolgozók is többet kereshetnének, és rövidülhetnének a várólisták azon betegeknek is, akik nem tudják finanszírozni műtétjüket.
A lap szerint a Semmelweis Egyetem 2007-ben alapított magánszolgáltatása, a Semmelweis Egészségügyi Kft. példája bizonyítja, hogy az ötlet nem a valóságtól elrugaszkodott. Itt az egyetemi klinikákon, saját alkalmazottakkal nyújtott fizetős szolgáltatások közül különösen az egyébként várólistás diagnosztikus vizsgálatokra nagy az igény - mondta Bajtek Gyöngyvér ügyvezető igazgató. A kft. tavaly 200 millió forint bevételt hozott, amelynek jelentős részét az egyetemnek fizették be, illetve az ellátásban részt vevők kapták - írta a Világgazdaság.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás