Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

White Sound Női Futsal Kupa

A Boszorkányok vihették haza az első helyért járó serleget
Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__26/i__22381 | Feltöltés időpontja: 2011. december 22. 08:59
December 17-én, szombaton a Szegedi AK Boszorkányok, a Nagykőrösi Kinizsi TLFC, a Galaxis NFE, illetve a házigazda Fornetti Altro-Mókusok küzdöttek meg a White Sound Kupáért. A viadal eredetileg ötcsapatosra volt tervezve, de sajnálatos megbetegedések miatt a szerb ZFK Rubin Mol együttese az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. A torna körmérkőzéses rendszerben, futsal szabályok szerint, 2x20 perc futóórás játékidővel került lebonyolításra a kiskunfélegyházi KÉSZ Arénában.

11 óra után néhány perccel, Dr. Garai István Levente országgyűlési képviselő megnyitó beszédét követően, a névadó White Sound Kft. képviseletében megjelent Fehér Katalin és Deák Tamás elvégezték a kezdőrúgást, majd átadták a pályát a nyitó mérkőzés résztvevőinek.

 

Galaxis NFE - Szegedi AK Boszorkányok 0-7 (0-2)

Gólszerzők: Zimányi Kovács Anikó (2), Boros Izabella, Hódi Zsuzsanna, Baksa Katalin, Horváth Hanna, Pirót Terézia.

 

A mérkőzés nagy részén a szegediek uralták a játékot, ennek ellenére az első félidő végén csupán két góllal vezettek a Boszorkányok. A második játékrészben tovább növelték előnyüket Szél István tanítványai, aminek hatására a Galaxis játéka egyre inkább szétesni látszott, és ez újabb szegedi gólokat eredményezett.

 

Fornetti Altro-Mókusok - Nagykőrösi Kinizsi TLFC 7-2 (1-1)

Gólszerzők: Bagdi Csilla (3), Suhajda Eszter, Kiss Katalin, Bezsenyi Zsuzsanna, Bozsik Viktória, illetve Marton Renáta, Kelemenné Kozma Krisztina.

 

Álmosan kezdtek a hazaiak, és kisebb meglepetésre a Bács-Kiskun megyei keresztfélpályás futball bajnokságban szereplő nagykőrösi csapat szerzett vezetést. Még a félidei pihenő előtt sikerült a Mókusoknak az egyenlítés, de fordulás után ismét a vendégek kerültek előnybe, amit ezúttal sem élvezhettek sokáig a kék-fehér mezesek, mert a félegyházi együttes újra felzárkózott hozzájuk. Az egyre jobban magukra találó Mókusok ezután már nem engedték szóhoz jutni ellenfelüket, és sorra értékesítették helyzeteiket. Végül a nehézkes kezdést követően, a mérkőzés második felében mutatott meggyőző játékukkal magabiztos győzelmet arattak Osztopáni Mihály tanítványai.

 

Fornetti Altro-Mókusok - Szegedi AK Boszorkányok 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Szalai Ágnes, Zimányi Kovács Anikó.

 

Pár percnyi szusszanás után, a Boszorkányok ellenében újabb erőpróba várt a Mókusokra. Sokáig csak helyzetekig jutottak a csapatok, míg egy sarokrúgásból eladott labdából eredményesen kontrázó szegedi együttes szerezte meg a vezetést. A szünetig már nem esett több gól. A folytatásban sem változott sokat a játék képe, a vendégek voltak aktívabbak és szereztek újabb találatot. A Mókusok nem tudták átmenteni az előző mérkőzés végi gólerős formájukat, és hátrányuk lefaragásáért tett minden igyekezetük meddőnek bizonyult.

 

Galaxis NFE - Nagykőrösi Kinizsi TLFC 5-3 (1-2)

Gólszerzők: Vella Orsolya (2), Winternitz Anna, Szabó Adrienn, Laczkovszki Zsófia, illetve Reszeli Szabina (2), Marton Renáta.

 

A nagykőrösi csapat a Mókusok után következő második NB I-es ellenfelétől sem illetődött meg, amit félidei vezetésük is mutat. Fordulás után a Galaxis hátránya tovább nőtt, és úgy tűnt ez a mérkőzés is elmegy a bordó mezeseknek, de a Molnár-Sáska Ildikó vezette gárda megrázta magát, és a hajrában megfordította az eredményt. A Nagykőrös újra nagyot játszott, de a végére elfogyott a lendület, és megint nem ők örülhettek.

 

Fornetti Altro-Mókusok - Galaxis NFE 1-0 (0-0)

Gólszerző: Rátkai Orsolya.

 

Nagy csatát hozott a Mókusok soron következő mérkőzése, melyen a megelőző találkozón szerzett győzelemtől feldobódott Galaxissal csaptak össze a házigazdák. A mérkőzés egészét tekintve a félegyháziak játéka jelentett nagyobb veszélyt a kapura, de a befejezésekkel nem boldogultak a Mókusok, és az utolsó pillanatokig gól nélküli döntetlenre állt az eredmény. Alig fél perc volt már csak hátra, amikor Rátkai Orsolya félpályáról megeresztett lövése utat találva a Galaxis kapujába, a hazaiaknak javára döntötte el a találkozót.

 

Szegedi AK Boszorkányok - Nagykőrösi Kinizsi TLFC 3-5 (0-2)

Gólszerzők: Baksa Katalin (2), Horváth Hanna, illetve Kelemenné Kozma Krisztina (3), Marton Renáta (2).

 

A torna utolsó mérkőzése tartogatta az igazi meglepetést. A Nagykőrösi Kinizsi csapata az előző két találkozóhoz hasonlóan megszerezte a vezetést, de ezúttal nem engedte ki az előnyt a kezéből, és végig irányítása alatt tartva a játékot, begyűjtötte első győzelmét a kissé talán már a másnapi, Miskolc elleni bajnokira koncentráló Szegedi Boszorkányok ellen.

 

Végeredmény:

1. Szegedi AK Boszorkányok (6 pont)

2. Fornetti Altro-Mókusok (6 pont)

3. Nagykőrösi Kinizsi TLFC (3 pont)

4. Galaxis NFE (3 pont)

 

Gólkirálynő(k):

Kelemenné Kozma Krisztina és Marton Renáta (Nagykőrösi Kinizsi TLFC)

 

Legjobb kapus:

Winternitz Zsuzsanna (Galaxis NFE)

 

Csapatok legjobbjai:

Zimányi Kovács Anikó (Szegedi AK Boszorkányok)

Bezsenyi Anita (Fornetti Altro-Mókusok)

Kelemen Nikoletta (Nagykőrösi Kinizsi TLFC)

Molnár-Sáska Ildikó (Galaxis NFE)

 

A serlegek és a Goods Market által felajánlott különdíjak ünnepélyes átadása után tombolahúzásra került sor, melyen gazdára találtak többek között a Football World, a Sport Shop, a Dávid Sport, illetve a Kossuth utcai Ajándéküzlet és Lottózó tárgynyereményei. A nap végén a torna fővédnöke vacsorára látta vendégül a résztvevő csapatokat.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.377091