Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Magabiztos játékkal nyert a Vénusz a Mókusok ellen

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__26/i__22760 | Feltöltés időpontja: 2012. január 31. 09:14
Január utolsó hétvégéjén a kiskunfélegyházi Fornetti Altro-Mókusok a listavezető Miskolci Szabadidőközpont Vénuszhoz látogattak. A mérkőzés a korábban megszokott Városi Sportcsarnok helyett, ezúttal a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban került megrendezésre. A papírforma alapján hazai győzelem volt várható, és a Mókusok számára már az őszi 11:1 arányú súlyos vereségüknél szorosabb eredmény elérése is elfogadható lehetett.

Női futsal NB I. (12. forduló)

 

2012.01.29. (vasárnap) 16:30 óra

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok

 

Játékvezető: Pápai Zoltán.

Asszisztensek: Nagy Róbert, Katona Brigitta.

 

Miskolci Szabadidőközpont Vénusz: Nagy Tünde- Váradi Cintia, Kovács Alíz, Bernáth Csilla, Újvári Krisztina.

Cserék: Szőke Zsuzsanna, Berecz Katalin Virág, Ivanics Anita, Papp Gyöngyvér.

Edző: Sárréti Géza.

 

Fornetti Altro-Mókusok: Kovács Klaudia- Bezsenyi Anita, Zsadányi Szilvia, Rátkai Orsolya, Bezsenyi Zsuzsanna.

Cserék: Krisztián Krisztina, Suhajda Eszter, Hajagos-Tóth Judit, Sándor Szilvia.

Edző: Osztopáni Mihály.

 

Miskolci Szabadidőközpont Vénusz - Fornetti Altro-Mókusok 5-1 (3-1)

 

Góllövők: Újvári Krisztina (3), Bernáth Csilla, Kovács Alíz illetve Krisztián Krisztina.

 

A mérkőzés kezdetétől a Vénusz ragadta magához a játék irányítását, de a folyamatos ostromot kezdetben jól állta a Mókus-védelem. Hárompercnyi játékot követően a narancs mezes vendégeknél beálló rövidzárlatot Újvári Krisztina használta ki, és gyors egymásutánban kétszer betalált Kovács Klaudia kapujába, majd alig két perc elteltével háromgólosra növelte a miskolci előnyt. Ekkor minden jel arra mutatott, hogy az őszihez hasonló nagyarányú vereség vár a Mókusokra, de Osztopáni Mihály tanítványai rendezték soraikat, és sikeresen megakadályozták a további gólszüretet, sőt a 15. percben Krisztián Krisztina révén szépíteni tudtak.

 

A második félidőben is a Vénusz uralta a mérkőzést, de hiába igyekeztek feltörni a Mókusok védelmét, a kidolgozott akciók sorra elakadtak. Végül a hazaiak két távoli próbálkozásból tudták növelni előnyüket, bár az igazsághoz tartozik, hogy Bernáth Csilla és Kovács Alíz lövése is megpattant egy védőn, és az irányt változtató labdával szemben már nem lehetett esélye az egyébként kiválóan védő Sándor Szilviának. A második félidőre a Mókusok támadókedve is megjött, és volt bőven lehetőségük faragni a hátrányukból, de a helyzetkihasználás továbbra is gyenge pontja a félegyházi együttesnek, így a mérkőzés végén 5-1 maradt az eredmény. A Miskolci Vénusz hozta a kötelező győzelmet, de a Mókusoknak sincs okok szégyenkezni, tisztesen helytálltak az erősebb ellenféllel szemben.

 

Osztopáni Mihály (edző/Fornetti Altro-Mókusok):Az első félidő elején jött a szokásos rövidzárlat, amit a rutinos Miskolciak gólokkal büntettek. Előttünk is adódtak helyzetek, de sorra rossz döntést hoztak játékosaim és csak a félidő végén sikerült a szépítés. A szünetben átbeszéltük a hibákat és a második félidőben már nyíltabb játékot felvállalva - sajnos több helyzetet elpuskázva - szoros eredményt értünk el a bajnokesélyes otthonában. Gratulálunk a miskolci csapatnak!

 

A következő bajnoki fordulóra február 5-én, vasárnap 13:30 órai kezdettel kerül sor a kiskunfélegyházi KÉSZ Arénában. Igazi alsóházi rangadó várható az eddig szintén 9 pontot gyűjtő ELTE SE ellen.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.188509