Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

KÉSZ Akadémia a magyar fociért

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__26/i__22811 | Feltöltés időpontja: 2012. február 4. 09:49
A legendás Aranycsapat tagjával, Buzánszky Jenővel, a nemzet sportolójának szakmai védnökségével kezdi meg a 2012. évi működését a KÉSZ Labdarúgó Akadémia. A több mint 500 gyerekkel foglalkozó alapítvány célja a dél-alföldi régió városai közötti együttműködés kialakítása azért, hogy az utánpótlás nevelés rendszerét egységesítsék.

Az Orczy István Általános Iskolában megtartott bemutatóedzés után, a Soleil Rendezvényközpontban történt sajtótájékoztatón és háttérbeszélgetésen Pintyőke Marcell, a KÉSZ Labdarúgó Akadémia elnöke ismertette a Buzánszky Jenő nevével fémjelzett koncepciójukat. Terveik szerint az alapítvány az egységes utánpótlás nevelés érdekében az eddig jól bevált sportnevelő módszerét 2012-ben a dél-alföldi régió több más városában is meg kívánja honosítani. Ehhez kérték fel Buzánszky Jenőt, a legendás Aranycsapat tagját, a Nemzet Sportolóját, hogy tapasztalataival ne csak védnökként, de vezetőként is segítse elérni a kitűzött célokat. A sportlegenda további tervei között szerepel egy olyan intézményfejlesztés is, amely támogatja a tudatos sportolói életvitelt.

Magyarország egyik legnagyobb, szegedi székhelyű építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport révén, a térség labdarúgásának fejlesztése és az egészséges életmódra nevelés érdekében alakult meg a KÉSZ Labdarúgó Akadémia, amelyet a mai napig a KÉSZ Holding Igazgatóságának elnöke, Varga Mihály rendületlenül támogat. A sajtótájékoztatón Varga Mihály kiemelte: „Mi, az idén 30 éves KÉSZ Csoportnál minden esetben csapatjátékot játszunk. Együtt fejlődünk, együtt gondolkodunk, és közösen valósítjuk meg terveinket. Nem az egyén, hanem a csapat erejében hiszünk, ezért támogatjuk a legnemesebb és nekünk magyarok számára legfontosabb csapatjátékot, a futballt.”

A közös munkát szimbolizálva Varga Mihály és az új koncepció védnöke, Buzánszky Jenő egy együttműködési nyilatkozatot írtak alá. A legendás sportoló, Buzánszky Jenő szerint: „nagy öröm számomra, hogy a KÉSZ Labdarúgó Akadémia felkért, és segíthetek a tehetséges sportolók felkarolásában. Azon leszünk, hogy megteremtsük a kiemelkedő sporteredményekhez szükséges feltételeket.”

A KÉSZ Labdarúgó Akadémia távlati céljai között szerepel egy akadémia létrehozása Kecskeméten, amely saját infrastruktúrával is rendelkezik majd. Ebben az edzőközpontban épülhet fel az ország első teljes méretű fedett futballpályája, amely minden bizonnyal a teljes régió téli utánpótlás feladatit kiszolgálja majd. A tervezett beruházást a KÉSZ Holding Zrt. és a NAOS design consultants készíti elő, amely ha megvalósul, a kecskeméti volt Rudolf lakatanya területére javasolt Sportpark egyik központi eleme lesz.

A KÉSZ Labdarúgó Akadémia "Új Utakon" programjának részletei:

A KÉSZ Labdarúgó Akadémia 2012-re meghirdette az „Új Utakon” programját, amely három fő pillérre támaszkodik. A komplex életmód program keretében az Akadémia folytatni fogja az UTC-vel 2011-ben elkezdett egészséges életmód programot és minél több fiatalt szeretne a rendszeres sport, labdarúgás felé terelni. Bezárva a szakmai piramist, 2012 év elejétől a KÉSZ Csoport és az alapítvány a Tápéi Egységes Sportkörért is felelősséget vállal. Cél, egy saját erőforrásra épülő, erős csapatot formálni. Ősztől itt fog szerepelni a SZEAC U13 – U15-ös korosztálya az országos másodosztályú bajnokságban.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.427056