A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Időpontja: 2012. február 19. (vasárnap)
Helyszíne: Kiskunfélegyháza Jókai utca 4-6. Constantinum Sportcsarnok
(városközpontban, közvetlen a busz pályaudvar mellett)
Jellege: Örömíjász
Célok száma: 10, 3D-2D, egyéni vegyesen. Célonként 3 vessző két körben.
Kategóriák: Pusztai, Long Bow, favesszővel, madártollal, vadászreflex irányzék nélkül.
Tervezett korcsoportok:
3-6-ig (nemek összevonva)
6-10-ig (nemek összevonva)
10-14-ig (3 fő alatt nemek összevonva)
14-18-ig
18-50-ig (megfelelő létszám (min. 4-5 fő) esetén, indítunk külön 18-25 korosztályt)
50-100-ig (60 év felett 3 fő induló esetén külön díjazva)
Programterv:
8:00-tól gyülekező, nevezés, bemelegítés.
9:30-kor megnyitó, csoportok beosztása.
10:00-14:30 verseny,
15:00-16:30 egyéni és csapat íjászpárbaj
kb. 16:30 eredményhirdetés
Díjazás: Érem, oklevél. 6 fő induló feletti csoportnál kupa.
Díjakat átadja: Kapus Krisztián Kiskunfélegyháza város polgármestere, parlamenti képviselő.
Nevezési díj: 10 év alatt ingyenes, 10 felett 2.000 Ft/fő.
A terem fűtött, váltócipő nem szükséges! Büfé NINCS, ellátmányról gondoskodj. A helyszínen pizza rendelhető. (Tavalyiból tanulva idén több helyről rendelünk, ne kelljen annyit várni rá.)
Mivel a terem befogadóképessége véges (100-120 fő) kérjük, előre jelezd részvételi szándékodat a koppanyijasz@gmail.com géplevél címen, (név, egyesület, kategória, betöltött évek száma megadásával) vagy sms-ben 70 /294-8881
Megköszönjük, ha az íjadhoz öltözve, korhű öltözékkel tiszteled meg az eseményt.
A verseny ideje alatt szeszesital fogyasztása tilos!
BTE: Kis Mónika BT/005/0903/243/EK.
Szervezők: Dinnyés és Tsai Bt Kiskunfélegyháza Petőfi tér 2. T.: 06 76/463-888
Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület Kiskunfélegyháza Petőfi tér 2.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás