Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

A Volán folytatná a csodát

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__26/i__22723 | Feltöltés időpontja: 2012. január 27. 11:03 | sport24
A Salzburg elleni idegenbeli 7-1-es siker után hazai pályán folytatja a középszakasz küzdelmeit a Sapa Fehérvár AV19 csapata.

Az Erste Bank Liga (EBEL) jelenleg két fronton zajlik. A rájátszásba már bejutott első hat helyezett most azért játszik tíz mérkőzést, hogy eldöntésk, melyik az a négy együttes, amely hazai pályán kezdi az egyenes kieséses szakaszt.

A hat csapathoz majd az alsóházból feljutó két együttes egészíti ki, így lesz meg a nyolc csapat a következő szakaszra. A Volán eddig remekel, legyőzge a Ljubljanát, majd idegenben, káprázatos lövőformát bemutatva történelmi, 7-1-es sikert aratott a bajnoki címvédő Red Bull Salzburg otthonában.

Két győzelem tehát az eddigi mérleg, és a rendkívül felszabadultan játszó fehérvári együttes nem állna meg itt. Énekes Lajos másodedző nyilatkozott a klub hivatalos weboldalán és elmondta, fizikálisan és mentálisan is erősebb volt a magyar csapat a Salzburgnál, és a kapus Bálizs Bence, valamint a Vas Márton vezette csatártrióü is brillírozott.

Pénteken a Klagenfurt lesz az ellenfele a Sapa Fehérvárnak. Bárki is lenne, a közönségnek immáron magasabbak az elvárásai, így ennek egyre nehezebb lesz megfelelni.

"Játékunk alapja a védekezőmunka kell, hogy legyen,ez sosem egyszerű a Klagenfurt remek támadói ellen. Türelmesnek kell maradnunk és csak a valós gólszerzési esélyeket megragadni" - mondta a Volán másodedzője.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.908906