Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

A társházigazda sikerével kezdődött

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__26/i__22656 | Feltöltés időpontja: 2012. január 22. 11:48 | MTI
A Gabonnal társrendező Egyenlítői Guinea nyerte a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.
Az első összecsapáson, melyen Líbia volt a hazaiak ellenfele, egyetlen gól esett, mégpedig a 87. percben.

Ekkor egy remek kiugratással Balboa iramodott meg a leshatárról és 14 méterről futtában kilőtte a pipát, ezzel Egyenlítői Új-Guinea 1-0-ra legyőzte Líbiát.

A hazaiak győztes találata:

 

A másik mérkőzésen Szenegál találkozott Zambiával, és dacára a szenegáliak dicső múlltjának 2-1-re Zambia nyert.

A mérkőzés összefoglalója:

 

Eredmények - Afrikai Nemzetek Kupája

A csoport, 1. forduló:

Egyenlítői Guinea-Líbia 1-0 (0-0)
Gólszerző: Balboa (87.)

Szenegál-Zambia 1-2 (0-0)
Gólszerzők: N'Doye (74.), illetve Mayuka (12.), Kalaba (20.)

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.137321