A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban:
1. vers (min. 3, max. 5 vers)
2. próza (pl. mese, novella, napló, memoár, esszé; terjedelem: max. 10 oldal)
A pályaművek témája kötetlen.
Pályázni lehet eddig még nem publikált művekkel. Pályázhatnak Kiskunfélegyháza és kistérségének lakói, valamint Bács-Kiskun megye alkotó kedvű „tollnokai”. Egy pályázó, csak egy jeligéhez tartozó pályaművet adhat be. A pályázatokat nagy vagy közepes borítékban 3 példányban gépelve kérjük. A pályázati példányokra és a boríték külsejére csak jeligét kell ráírni (nevet nem!), s lezárt kis borítékba kérjük a pályázó nevét és címét (elérhetőségét). A formailag hibás, vagy határidő után érkezett pályázatokat nem tudjuk elfogadni!
A pályaműveket az alábbi címre kérjük postán beküldeni:
KISKUNFÉLEGYHÁZI IRODALMI ALAPÍTVÁNY
6100 Kiskunfélegyháza, Pf. 179.
Postára adási határidő: 2012. március 10.
A pályaműveket külső és belső szakértői bizottság véleményezését figyelembe véve a Kuratórium bírálja el.
Ünnepélyes díjátadás a Költészet Napján, 2012. április 11-én 17 órai kezdettel lesz a Móra Ferenc Művelődési Központban, amelyre minden pályázót és érdeklődőt szeretettel várunk. A pályázókat írásban értesítjük az ünnepség pontos időpontjáról.
Pályadíjak mindkét kategóriában:
I. díj: 15.000 Ft;
II. díj: 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány;
III. díj: 5.000 Ft értékű vásárlási utalvány.
Mindkét kategóriában „IFJÚSÁGI KÜLÖNDÍJ”-at is adunk ki, azon pályázók számára, akik nappali tagozaton általános vagy középiskolában tanulnak. Kérjük, hogy a jeligéjük mellett az „ifjúsági” szót feltüntetni szíveskedjenek.
Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány Kuratóriuma
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás